Zacc

Ilyen ma Révész Sándor a Piramis énekese (video)

Révész Sándornak 30 éve nincs tévéje, mobiltelenfonja sosem volt, és vegetáriánus. Hosszú évek óta vidéken, távol a fővárostól él a családjával. A 64 éves rocklegenda saját törvényei szerint rendezte be az életét. Hogy mivel telnek mostanában a napjai? „Naponta 25-30 kilométert gyalogolok. Gyönyörködöm a természetben, imádkozom, beszélgetek a Teremtővel.” 

 

 

Amikor tinédzser fejjel felfedeztem magamnak Révészt és az akkori együttesét a Piramist, elrabolta a szívemet. Néhány évre rá láttam a Hair című musicalt, amit 13-szor néztem meg a moziban, annyira a hatása alá kerültem. Konkrétan párhuzamot húztam közte és a film egyik főszereplője, Berger között. Ugyanaz a loboncos hippi, aki szarik a világra, pont nem érdekli ki mit gondol róla, ugyanakkor olyan nagy szíve van, hogy képes lenne meghalni a legjobb barátaiért. Imádtam a vísító hangját és minden bakelitjét megvettem, majd kivülről fújtam vele a dalokat. De éreztem, hogy a laza, hosszúhajú vagány álarca mögött, valami egészen mély fájdalom húzódik meg. Csak évekkel később olvastam a miértekről…

“Elég öntörvényű ember vagyok – közeli Révész Sándorral (ezt a cikket ne hagyd ki!)

reveszsandor.hu


reveszsandor.hu

Révész Sándor csupán 23 éves volt, amikor édesanyja több sikertelen öngyilkossági kísérlet után, végül egy vonat alá ugorva vetett véget saját életének. Ezt soha nem tudta feldolgozni az EMeRTon-díjas énekes. Dehát ki tudná, nem igaz?
Ráadásul szülei elváltak, amikor ő még csak 5 éves volt és apjával nem volt szoros kapcsolata. Az apa egyébként egy elismert sebészorvos volt, nagydumás, jóképű férfi, de fiával rideg kapcsolatot tartott fent. Semmiképp sem számíthatott tőle együttérzésre vagy támogatásra anyja halálakor.

A tragédia után három évvel “véletlenszerűen” találkozott Szepes Máriával egy baráti társaságban. Miután bemutatták neki, Mária néni különös dolgot mondott neki: ” Sándor, mi már régen ismerjük egymást.”
A törékeny, kecses, szép idős asszony, a maga hetven évével, teljesen magával ragadta a fiatalembert.
A megismerkedés annyira jól sikerült, hogy a rocker egyre sűrűbben látogatta, és igazi útkeresőként itta a szavait. “Alex – mondta, mert így hívott -, fogadd el amit a világ kínál, de cserébe ne add oda neki magadat teljesen.”  – emlékszik vissza. “Rengeteget köszönhetek Mária néninek, száz és száz átbeszélgetett óra van mögöttünk. Lelki lélegeztetőgépre kapcsolt, majd ráfektetett az operációs asztalra, felállította a diagnózist és meggyógyított…”

Szepes Máriáról köztudott, hogy mélyen hitt a reinkarnációban és az énekes is így van ezzel. “A reinkarnációban nem hinni kell, hanem tudni azt.” – mondja nemes egyszerűséggel. Szepes Mária “helyezte fel szellemi futószalagjára”, amely mind a mai napig meghatározza a sorsát. Hite egyik intézményesített valláshoz sem kapcsolódik szorosan, ebben is a maga útját járja, immár több évtizede.

Apjával nagyon érdekes és bölcs módon dolgozta fel közös történetét. Évekkel később, amikor már elhagyta Pestet és egy alföldi tanyán élt, három hónapot szánt arra, hogy átgondolja, felleltározza magában az összes közös emlékét vele  – jót és rosszat egyaránt – majd egy A4-es lapon mindent összesűrítve tisztázott, és a maga részéről ezzel zárta le kapcsolatukat. Ezt a címet adta levelének: “Post festa”. Ez volt apja egyik kedvenc latin idézete ugyanis, ami azt jelenti “Megkésve”. Apja életének utolsó 12-13 évében már nem találkoztak, de az énekes békére lelt vele kapcsolatban, nem maradt benne hiányérzet, vagy tüske.

“Régi vágású fickó vagyok, a mértékletesség filozófiája szerint élek” – vallja magáról a 64 éves rock legenda, aki megszelidült, békére lelt és meg is meri osztani a világgal, hogy változni jó…

Már jócskán elmúlt 50 éves, amikor öt válással a háta mögött találkozott Judittal. Sokan úgy vélték, a 28 év korkülönbség miatt nem lesz hosszú életű a kapcsolatuk, ők azonban rácáfoltak mindenre. A hölgy gyermekkel is megajándékozta párját, a zenész 56 évesen lett édesapa: lánya, Ráhel 2010 januárjában született.

Révész Sándor rengeteg ikonikussá vált száma közül az egyik kedvencemet hoztam neked most el sok szeretettel, melyre az őt szeretők ebből a képből asszociálhatnak:

Mi más lehetne Révész, mint rák jegyű ember? A lélek benne van mindenben, ami Ő.
Ez a következő interjúból teljességgel kiderül.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Etelka Gál says:

    Akinek ilyen lelke van,mindene van.Sok kellene belőle. minden generációnak.

  2. Sipőcz Ottilia says:

    Milyen helyes pasi volt!!!

  3. Sipőcz Ottilia says:

    Milyen helyes pasi volt…!!!!!

  4. Gabriella Udvardy says:

    Olyan mint a jó bor. Minél több év van mögötte annál jobb!

  5. ??? Milyen sziput ??? Mi van veletek, csak a negatív, false infók..

  6. Szürti János says:

    Vega, de a sziput csak nem hagyta el. Ejjj.

  7. Tóbiás Sebaj says:

    Zalatnay azt írta nem férfi Sanyi..


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!