“Attól, hogy az ember nem beszél valamiről, még gondol rá. Sőt. Többet gondol rá.”
“A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni.”
“Az emlékeket, sajnos, nem lehet átadni senkinek örökségül.”
“Azért sírok, mert megnyertem mindent, téged, a boldogságot és az életet, és azért sírok, mert elvesztettem önmagamat, mert nem vagyok többé ép és egész tenélküled, mert ettől a pillanattól fogva sosem én fogok igazán fájni magamnak, mindig csak te, s ha vérezni fogok, a te sebeidet vérzem. Sírok, mert velem megtörtént a csoda, amire gyerekkorom óta vágytam, amitől gyerekkorom óta rettegtem, itt a mitológiai szerelem, és mi lesz velem, vagy mi lesz veled, ha elveszítjük, ha kettőnk közül egyszer meghal valaki.”
“Az élet túl rövid, hogy sokáig haragudjunk benne.”
“Mióta bizonyosan tudom, hogy gyerek vagyok (…), mindenki úgy beszél velem, mint egy felnőttel!”
“Voltaképpen elég, ha egyetlenegy valaki tudja az emberről az igazságot. Elég ahhoz, hogy az ember élni tudjon.”
“A gyerekeknek általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik belőlük. A túl okos felnőttek.”
“Aki engem egyszer megkap, az megkap egészen, de azt el is veszem magamnak egészen én is, én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot se tűrök el, jól vigyázzon, aki engem szeret, és akit én szeretek.”
“Az ember nem mondja – viseli a gyászt. Attól, hogy hallgat, tán még feketébb lesz odabelül. Pedig jó lehet könnyülni. Vannak, akik a szavaktól könnyülnek.”
“A szeretet, amivel szeretnek bennünket, mindig valamifajta kegyelem.”
“Ne gyászolj! (…) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj.”
“Az ember annyi, amennyit másokért tesz, mindenkiért.”
“Minden ember külön világ, egy sem ismétli meg önmagát.”
“Az élet voltaképpen mindig óvodai szinten lép, mi komplikálunk belőle görög sorstragédiát.”
“Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ott felejtettem a lelkemet.”
“Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.”
“A csüggedés és a kétségbeesés a hit csődje.”
“A szeretet röpít. Ha valakit szeretek, annak szárnyakat kell adnom.”
“Az nagy szó, ha egy gyereket nevel valaki. A gyerek elkezdi figyelni azt a felnőttet, apróra szétszedni a jellemét, próbára tesz, mennyire lehet neki hinni, bízhatik-e benne, igaz ember-e vajon? S ha olyan, amilyennek remélte, egyszeriben úgy érzi, megtalált valakit, akit már régen keresett.”
(forrás: citatum.hu)
Kommentek