Azoknak, akik 1986-ban már felfogták mi történt Csernobilban és mit jelentett ez Európára nézve, talán hihetetlen, de mindez már 32 éve történt. Talán még a napot is fel tudod idézni, amikor értesültél a borzalmas tragédiáról. Én aznap nem voltam suliban, helyette a kertben napozgattam, mert szép idő volt. Amikor a rádióban elhangzott a felhívás, hogy megkérik a lakosságot, innentől fogva hetekig ne tartózkodjanak huzamosan a napon, kicsit beparáztam. Jöttek a félelmetes hírek és sokan jód oldatot szereztek be és itták, hogy ellensúlyozzák az esetleges következményeket. A rádió és tévé azt harsogta, ne együnk salátákat és ha lehet, még tejet se, mert a tehenek rádióaktív füvet esznek. Nagy volt a félelem itthon. Az emberek semmit sem tudtak erről igazán, csak érezték, hogy valami végzetes dolog történt, ami akár súlyos hatással is bírhat rájuk nézve.
1986. április 26-án, éjjel egy óra 23 perckor történt a robbanás a csernobili atomerőműben: kettő, egymás után. Az első szétzúzta a reaktor hűtőrendszereit, a második pedig felrobbantotta a magot, így radioaktív anyag jutott a környezetbe.
A csernobili atomerőmű 4-es reaktorblokkja az 1986-os nukleáris baleset után
Forrás: AFP/SERGEI SUPINSKY
Forrás: AFP/ZUFAROV
Az így keletkező tűz három napig tartott, rengeteg szennyezést juttatott az atmoszférába. Ezt többé-kevésbé mindenki tudja. Van viszont egy kevésbé ismert története a katasztrófának. Tíz nappal az első robbanás után egy másik, az előzőnél is komolyabb fenyegetés is megjelent a csernobili atomerőműnél: egy vészhelyzetekben használt medence a robbanás szélén állt, ezt használták a lángok ellen a tűzoltók. A nukleáris reakció moderátora ebben a típusban még grafit volt, nem pedig víz, mint a mai reaktorokban; ezért tudott égni, ezért kellett oltani.
A reaktorban addigra agyag, homok és bór volt: ezeket helikopterekkel juttatták oda, így próbálták megfékezni a tüzet. Az eredmény lávaszerű anyag volt, felgyűlt a reaktormag körül, lassan átégette volna magát, majdnem elérte az alatta található vizet. Ha odáig eljutott volna, a keletkező gőz, tömeges robbanások, az abból keletkező radioaktív csapadék Európa nagy részét radioaktív sivataggá változtatta volna. Kontinensünket a földdel tette volna egyenlőve.
Az egyetlen mód, hogy megszabaduljanak ettől a víztől, az volt, ha kinyitják a kapukat, leeresztik a medencét. Ezt viszont csak úgy lehetett megoldani, hogy valaki alámerül az erősen radioaktív és szennyezett víznek. A vállalkozókat szinte azonnali halál várta.
Három férfi jelentkezett: Valerij Bezpalov és Alekszej Ananenko az atomerőmű mérnökei voltak, Borisz Baranov pedig szintén csernobili munkás. Pontosan tudták a veszélyeket, mégis lemerültek egy alap búvárfelszereléssel és egy lámpával, hogy megtalálják a szelepeket. Bár Baranov lámpája elsüllyedt, miközben merültek, sikerült megtalálni a megfelelő szelepet, kinyitották a kapukat, és visszatértek.
20 ezer tonna víz folyt ki. A merülés nélkül a későbbi jelentések szerint egyértelműen termonukleáris robbanás következett volna be.
Ettől a folyadéktól kellett megvédeni a medencét és a reaktormagot. A két mérnök tudta, hol kell keresni a szelepeket, a munkás pedig egy lámpást vitt, hogy lássák, merre mennek. Bár a lámpás útközben elsüllyedt, a bátor férfiak megtalálták a szelepeket, és sikeresen teljesítették a küldetést.
Alekszej Ananenko, aki a tévének és az újságnak is interjút adott halála előtt, elmondta, hogy miután leengedték a 20 ezer tonna vizet, a felszínre érve ugráltak örömükben, hiszen sötétben tapogatózva is eljutottak a hatalmas medence szelepeihez, és amikor meghallották, ahogyan megindul a víz, tudták, hogy sikerrel jártak.
Valerij és Alekszej két héttel később haltak meg egy moszkvai kórházban, nem sokkal később pedig Borisz is. Alekszej halála előtt még interjút is adott a tévének.
Testük magas radioaktivitása miatt lehegesztett koporsóban temették el őket.
A csernobili katasztrófa hőseinek emelt emlékmű
Forrás: RIA NOVOSTI/GRIGORIY VASILENKO
Csehák főbenjáró bűne, amit művelt a katasztrófa idején. Azt nyilatkozta hogy nincs ok aggodalomra, az ő unokái(sicc!!!) is nyugodtan kint játszanak a szabadban. Ehhez képest Nicolai Ceausescu, a szemét diktátor jódtablettát osztott a népnek(az erdélyi magyaroknak is) !!! Ezt onnan tudom, hogy az akkori munkahelyemen( a Bartók Béla 20. alatti GELKA tv szervízében) dolgozott egy Erdélyből áttelepült kolléga. Nos csehák judit akkori “teljesítményét” nem tudom másként értékelni, mint HAZAÁRULÁS-ként. Erre nincs mentség !!!
Többedmagammal a Böszörményi úti zászlósképző iskolán tartózkodtam visszatartott tartalék ként,hogy biztositsuk a májusi felvonulást.Délelőt a lapos tetőn napoztunk meztelenül és nevettünk rajta,hogy a szomszéd házból figyel a nő.Csak másnap hallottunk arról,hogy mi történt Nem tájékoztatásból.Csend volt.
Egyébként – ezt mint orvos írom (és ezért nem tudok és nem fogok soha megbocsátani Cseháknak) – ha a radioaktív sugárzás nem halálos dózisú, olyan potenciális károsodást okoz(hat), ami nem tíz, hanem akár harminc évvel később okoz daganatos megbetegedést. Néhány nukleáris balesetnél éppen ezért kérnek fel önkéntes kárelhárító munkára nyugdíjasokat, mert vélhetően előbb elhunynak más betegség következtében, mint a sugárzás káros
hatásai jelentkeznének a szervezetükben.
És talán itt emlékezzünk meg a “fukusimai 50-ek”-ről is, aki annak ellenére maradtak az erőműben a katasztrófa után, hogy tudták, feltehetően nem fognak hazatérni szeretteikhez. 700 kollégájuk elmenekült, 180-200 ember maradt, akik 50-esével váltották egymást.
Respekt a helikopterrel a csernobili lángok fölé szálló pilótáknak, akik a zárást, a betonozást végezték el a levegőből, a sok-sok munkásnak, a búvároknak, a fukusimai “nukleáris nindzsáknak”, és mindenkinek, aki az életét adja másokért.
Minden tiszteletem a csernobili katasztrófa hőssé vált embereinek, akik tették a dolgukat hitből és hivatástudatból, és szégyen az németeknek, hogy a saját atomerőműrobbanásukat csak egyszer jelentették,amely hasonló nagyságú volt mint Csernobil és a továbbiakban elhallgatták a náluk történt eseményeket!!!!és hagyták, hogy a világ csak az oroszokat szídja….
Hát, kedves Mázli, azért elég sok tényszerű tévedés szerepel ebben az írásban, pedig csak az elejét olvastam el, a többit már nem, mert láttam sok dokumentumfilmet és olvastam is róla, szóval ismerem a történetet. Az akkori Szovjetunió elhallgatta a katasztrófát, csak a svédek felszólítására ismerte be, hogy robbanás történt, de uralják a helyzetet. Akkori párt és állami vezetőink pedig lojális csatlósokként asszisztáltak ehhez. Szó sem volt arról, hogy ne menjenek ki napozni az emberek, hogy ne egyenek salátát, spenótot, hogy ne menjenek felvonulni május elsején, hogy ne repüljenek a pilótáink radioaktív felhőkön át utasokkal (olvassa csak el például erről Spiro György írását Mérgezett tavasz címmel, ahol beszámol róla, milyen volt átrepülni egy ilyen felhőn a varsói járattal). Sőt, a legfelsőbb vezetés ellenkezőleg, a pániktól való félelmükben hamis biztonságérzetet keltettek az emberekben, és nyugodtan veszélyeztettek például 18 magyar sofőrt, akiket anélkül küldtek a veszélyzónába, hogy tájékoztatták volna őket, milyen kockázatot vállalnak. Többen meghaltak vagy súlyosan megbetegedtek utána. (Az elhunyt Kosáry János özvegyének pere? Hallott már róla?) Én magam akkor fogtam fel a veszélyt, amikor hazajött a szomszédunk – az atomtemetőben dolgozott Püspökszilágyon -, és minden környékbelinek szólt, hogy ki ne menjen napozni, mert nagy aktivitás-fokozódást mérnek a G-M számlálóval… Magam hallottam Csehák Judit nyilatkozatait, aki mindenkit biztosított afelől, hogy nincs semmi veszély – pedig mint orvos, pontosan kellett tudnia arról, mivel állunk szemben. Eközben Ausztriában az óvodákat bezárták, az érintett szülőknek rendkívüli szabadságot adtak, az emberek figyelmét felhívták arra, hogy lehetőleg csak a legszükségesebb időt töltsék a szabadban, a homokozók talaját kicserélték, a frissen szedett zöldségeket kivonták a forgalomból, stb. Nálunk is pontosan tisztában voltak a vezetők azzal, mivel állunk szemben – és hazudtak. Tisztelet és főhajtás Bedő Iván turnusvezetőnek, aki az első – engedély nélküli! – rádió tudósítást adta a katasztrófa utáni második napon. Nem tudom, ön miért emlékezik így, de például amikor a polgári védelem azt javasolta, hogy legalább a május elsejei felvonulást ne tartsák meg – a radioaktivitás szintje május 1-2 között tetőzött éppen -, a politikai vezetők, mint felesleges pánikkeltést, elutasították azt.
(És legfeljebb az ez esetben teljesen felesleges jódtablettát kezdték szedni az emberek már jóval később, nem jód oldatot…)
Dicsőség a hősöknek! Azoknak is dicsőség, akik nem tudták a sugárzás mértékét, mert titok volt és így dolgoztak az erőműnél. Kistarcsán a tetőn is mérhető volt a sugárzás.
Érdemes elolvasni Frederik Pohl- amúgy híres scifi író Csernobil című regényét. Valósághűen ábrázolja az akkori kapkodást, hazudozást, felelősség elhárítást, de a hős emberek tetteit is.
Akkor egy kutatóban dolgoztam, ahol voltak megfelelő műszereink. Kíváncsiak voltunk a környezeti ártalmakra. Hiába mostuk meg 10-szer is a salátát, ugyanannyit mutatott a Geiger-Müller számláló, legalábbis igen keveset változott. Már-már attól tartottunk, hogy az ivóvíz, amivel mostuk a zöldséget-gyümölcsöt, az is sugároz. Kiderült azonban, hogy a leveleket le kellett tépni és teljesen lerázni a vizet, hogy semmi homok vagy porszem ne maradjon rajta, mert a mikropór-szemcsék voltak radioaktívak.
Mindenkit aki atomerömü èpìtèst engedèlyez, lehegesztett koporsòban kellene eltemetni.
“A rádió és tévé azt harsogta, ne együnk salátákat és ha lehet, még tejet se, mert a tehenek rádióaktív füvet esznek” …ehhez képest fillérekért árulták a valószínűleg izotóppal szennyezett salátát. Czinege pedig tajtékzott és állítólag bejelentette, szétlöveti a rádiót, ha újra bemondják, mi történt Csernovilban.
“sokan jód oldatot szereztek be és itták, hogy ellensúlyozzák az esetleges következményeket”
Bocsánatot kérek,de ez égig hatoló baromság.
A nátrium-jodidot(esetleg kálium-jodidot) azért szedtek,hogy a természetbe kijutó radioaktív jódizotópok ne épüljenek be a szervezetbe,leginkább a pajzsmirigybe.
A jód oldata-tehát az elemi állapotú jód alkoholos oldata mérgező,erős roncsoló hatása miatt jódtinktúraként sebek környékének fertőtlenítésére használják. Ezaz állítás ugyanolyan blőd,mint a brómos tea a katonaságnál…(NaBr nyugtatószer)
Félelmetes, hogy az emberi elme mit művel saját magával.
Dicsőség a hősöknek!