1.0Zacc https://zacc.cafeblog.huMázlihttps://zacc.cafeblog.hu/author/gini-papp/<p><em><strong>Ő, ott a homokozó egyik sarkában csücsülve egy kisfiú, aki izomsorvadással, és agyvérzéssel született. Hogy miért írok Róla most? Mert tanulságos volt, ahogy szereplőjévé vált „valakik” karmájának.</strong></em> <em><strong> Elmesélem mi történt, ígérem érteni  fogod.</strong></em> <img class="aligncenter" style="margin: 10px auto;vertical-align: middle" src="https://zacc.cafeblog.hu/files/2013/10/25_151249_593373_e28c793960487b998825b516a2ba39a3_e062f9_3011.jpg" alt="" width="500" height="300" border="0" /></p> <!--bevezetes-vege--> <p>Tegnap az unokaöcsémet lehozta a húgom homokozni. A húgom oxigén hiánnyal született, ezért hátrányos helyzetűnek számít, a szüleink gyámsága alá került. Ennek ellenére született, egy most 5 éves kisfia, aki nem beszél, pelenkás, és az orvosi találgatás után epilepszia gyógyszerekkel lett tömve évekig.  Önállóan jár, de sokszor bizonytalanul. Betette tehát a homokozóba, de nekem kellett figyelni, hogy mit csinál. Ő a világ legmosolygósabb gyereke, aki ki is mutatja szimpátiáját. A homokban egy nagymama ült unokájával, két 6 év körüli gyerek szülők nélkül, és két szülőpáros, mindkettő egy-egy kisgyerekkel. Az unokaöcsém nem beszél, csak hangokkal jelzi, ha szeretne valamit. Először a nagymamához bóklászott oda egy kisvödörrel, amit ott szerzett, és hangokkal kísérve mutatta neki mit szeretne. A néni édesen fogadta, és barátságosan beszélni kezdett hozzá, majd két lapát homokot rakva a vödrébe, boldoggá tette. A kicsi tovább ment, és továbbra is jelezve a maga kis Maugli módján, az egyik szülőpáros mellé állt, tőlük is testbeszéddel kérve, hogy tegyenek valamit a vödrébe. Apuka a homokozó szélén könyökölve hátra nézett rá, és felmordult: - Mit csináljak vele? A gyerek kitartóan mutogatta tovább mit szeretne. <em><strong>A két felnőtt totál zavarodottan viselkedett a másság megjelenése miatt.</strong></em> Nem volt zavaró vagy tolakodó, ezért nem szóltam. A következő próbálkozásánál mindketten egyszerre pattantak fel a homokból és rántották fel kisgyereküket is, aki üvöltő sírásba kezdett, majd  a következő <em><strong>hangos, és tüntető mondat kíséretében vonultak el</strong></em>: - Ne sírj Tücsök! El kell mennünk, mert itt nem hagynak bennünket homokozni!</p> <p>Ma, amikor odaértünk a játszótérre, ezek a szülők, a homokozóban ültek – láthatóan – barátaikkal együtt. Az unokaöcsém ma nem volt ott. Édesapám nem érti, hogy ezzel nem tesz jót neki, de elvitte egy olyan homokozóba, ahol csak Ők ketten voltak… Beengedtem Amina lányomat a homokba, aki boldog játékba fogott. Csatlakoztak hozzá barátok is, egyre többen lettünk.</p> <p>Egyszer csak, megérkezett a képen látható kisfiú, akit tolókocsival hozott a nagybátyja. Kiemelte a kocsiból, majd a legszeretettelibb mosollyal, amit mostanában volt szerencsém látni, betette Őt a homokba. Köré rendezte a játékait, megsimogatta a fejét és egy távolabbi padra ült. Gyakorlatilag <em><strong>innentől fogva egy tanulmánnyá vált a homokozó és környéke</strong></em>. Az emberek átalakultak. Voltak akik sunyin lesték a vékony kis testet, aki úgy tűnt, küszködve emel be minden apró lapátnyi homokot a kis vödrébe, voltak akik rá se akartak nézni, mások részvéttől lefittyedt szájjal suttogtak róla. Egyszer csak eldőlt a kis teste oldalra és nem tudta felküzdeni magát. Odaugrottam ahhoz, aki kitolta – és másik 3 gyerekre is figyelt -, hogy megkérdezzem, vajon megengedi-e nekem a kissrác, hogy segítsek ha szüksége van rá, mert szívesen teszem. Hálásan mosolyogva megköszönte és megnyugtatott, nem fog megijedni tőlem. Elárulta a nevét és annyi.</p> <p>Odamentem hát, és bemutatkoztam neki: - Szia ….., Gini vagyok, itt ülök a padon, és ha megengeded szívesen segítek ha szólsz, vagy úgy látom, hogy szükséged van rá. Megengeded? Mosolygós bólogatás. Felemeltem a könnyű kis testet és beigazítottam a sarokba, köré rendeztem a játékait, majd visszaülve azt <em><strong>látom, mindenki engem néz, gyakorlatilag szájtátva</strong></em>. Konkrét.</p> <p>Odahívtam a kislányomat és megkérdeztem lenne-e kedve … -val játszani?</p> <p>- Mi a baja a kisfiúnak anya? – kérdezte.</p> <p>- Az izmai nem működnek.</p> <p>- De tud játszani? És ha elküld engem? – közben megérkeztek a barátai is körénk…</p> <p>- Tud játszani, látod. És szerintem élete egyik legemlékezetesebb napja lenne, ha játszanátok vele.</p> <p>- Miért?</p> <p>- Mert úgy érezhetné, hogy Ő is ugyanolyan gyerek, mint ti... Összebarátkoztak, kiderült hogy 4.osztályos magántanuló, aki nem mellesleg mindig kitűnő. Amíg elballagtam a kocsihoz, hogy egy takarót hozzak a kis háta mögé - ne  vágja a kemény fa -, a „tegnapi szülők” mellett kellett elhaladnom. <em><strong>Épp a gyerekeket bányászták ki a homokból, miközben sunyin méregetve a fura kis szerzetet és engem, újra megléptek a karmájuk elől.</strong></em> <em><strong>Legalábbis azt hitték, hogy megléptek.</strong></em></p> <p>A dolgok újra és újra beköszöntenek az életünkbe, addig amíg meg nem oldjuk azokat – magunkban -. Lehet, hogy más emberekkel, és helyzetekben, de beköszöntenek. Ez egy gyönyörű és igazságos törvény... <img class="alignnone" style="margin: 10px" src="https://zacc.cafeblog.hu/files/2013/10/25_151249_593752_0f255bc3a1b3d0313adfcc3ed39ede83_a083f1_3011.jpg" alt="" border="0" /> <a href="https://zacc.cafeblog.hu/2014/07/10/amikor-a-gyermek-emlekszik-az-elozo-eleteire/" target="_blank">Amikor a gyermek emlékszik előző életeire - saját történetünk ITT!</a></p> <p>Szerző: Gini Papp - Zacc</p>richhttps://zacc.cafeblog.hu/files/2013/10/1107-150x150.jpg150150