Vujity Tvrtko könyveit mind egy szálig elolvastam, amint kijöttek a nyomdából. Ő aztán teljesen megérdemelten vehette át a Pulitzer-díjat! Imádom ahogyan ír. Szerelmes vagyok a mondatokba, amikor olvasom őket. Azontúl, hogy bezsebelte a Pulitzert, számos más díjat is megkapott. A köztudat „a veszélyes utazó-újságíróként” ismerte sokáig, majd a Naplóban és a Mokkában kezdte felülírni a fejekben ezt a sztereotípiát. Ő sokkal több annál. /Tvrtko wikipediaja/
2015.február 28-án megjelent hivatalos Facebook oldalán egy rövid történet, amit nagyon sokan megosztottunk tőle. Így hangzott:
“Tegnapi bajai előadásomra eljött egy hajléktalan férfi. Elmondta szomorú történetét, majd a zsebéből elővett egy gyűrött ezrest. Azt mondta, tudja, hogy én jó célra fogom fordítani. Nem fogadtam el, mondtam neki, hogy nála van a legjobb helyen… Előadás után tudtam meg a helyi szervezőktől, hogy otthagyta az ezerforintost egy üzenettel, amely így szólt: “A bajai gyerekeknek.”
Nem tudom, hogy ki ő. Nem hiszem, hogy látja ezt a posztomat a Facebookon. Mégis üzenek Neki: az Isten áldja meg magát!!!
FRISSÍTÉS: csapatommal, bajai barátaimmal és a szervezőkkel megkezdtük az idős férfi felkutatását…”
Ez önmagában is egy remek történet volt, de ma, Tvrtko még szebbé tette számomra/számunkra a sztorit:
“Negyedmillióan olvastátok el tegnapi posztomat, úgy érzem, hogy tartozom Nektek a folytatással. Röviden az előzmények:
Pénteken este Baján tartottam előadást, ahová eljött egy idős, ősz szakállú, hajléktalan ember, körülbelül 65-70 év körüli lehetett. Onnan tudtam, hogy hajléktalan, hogy elmesélte nekem szomorú történetét, aztán elővett egy gyűrött ezrest és azt mondta: tudja, hogy én jó célra fordítom majd. Nem fogadtam el, mondtam neki, hogy nála van a legjobb helyen…
Előadás után tudtam meg a helyi szervezőktől, hogy otthagyta az ezerforintost egy üzenettel, amely így szólt: “A bajai gyerekeknek.”
A történetben az egyszerűsége és tisztasága a leggyönyörűbb. Meg az, hogy a helyszínen többen is tudták az eseménysornak egyes részleteit, de senki sem rakta össze a mozaikdarabkákat.
Az idős ember először hozzám jött oda, ám később percekig beszélgetett a Bajai Kultúrpalota recepciósával, aztán az engem meglátogató sógorommal is. Az előadás alatt a tömeg közepén ült, így pontosan meg tudtam mondani, hogy a díszteremben készült fényképeken merre keressék. Amikor véget ért a Pokoli és Angyali Történetek est, akkor a főszervező feleségének adta át az ezerforintost, aki nem tudott az előzményekről, így arról sem, hogy a nagy szakállú ember fedél nélküli. Ráadásul az idős férfi másnak hagyta meg üzenetét arról, hogy ő, a hajléktalan kit támogatna az összeggel…
Tegnap óta csapatot toboroztam, már meg is indult a bácsi felkutatása. Mivel előadásomon forgatott a Bajai TV és képeket készített a Bácskai Napló, így minden fellelhető felvételt begyűjtünk, az operatőr és fotós kollégák nem törlik a vágatlan felvételeket sem. Felvettem a kapcsolatot egy, a közönség soraiban fotózó egyetemistával is, aki emailon küldi nekem az összes képét. Én meghatároztam, hogy a sok száz ember között merre láttam a bácsit. Amikor begyűjtjük a képi anyagot, a teremképeket átnézzük, fényképet készítünk vagy a fotókból vagy a videóból (ezt természetesen nem töltöm fel sehová), viszont Bócsa Barnabás, a Baja Marketing kft. vezetője, Dr. Bernschütz Sándor ügyvéd, a helyi Rotary Club részéről, kedves felesége, Anita, valamint helyi segítőim megkezdik a konkrét keresést.
Ez az ember tőlem – és nem csak tőlem – százszor és annál is sokkal többször kapja majd vissza mindazt, amit tett. Hitet, erőt és lelket adott, tiszta szívvel, ismeretlenül, inkognitóban. MINDENT MEGTESZEK AZÉRT, HOGY AZ ISMERETLEN HAJLÉKTALAN SORSA JÓRA FORDULJON!!!
A fejleményekről folyamatosan tájékoztatlak Benneteket!”
Szerző: Gini Papp – Zacc
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: