Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

A betegség a lélek nyelve, a rákba nem illik belehalni!

15 évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy – miután kétszer kezeltek félre úgy, hogy hosszú évekbe tellett míg összeraktam magam -, nem adom magam többé orvoskézre. Egy pillanat alatt döntöttem, holisztikusan figyelem a fellépő betegségeimet, mert hiszem, hogy a betegség a lélek nyelve. Nincs más választása, ha nem hallom meg, erősebben kell kikopogtatnia.
És hát hogyan tudna rajtam segíteni egy vadidegen ember, aki talán életemben először lát, és fogalma nincs róla, hogyan közelítse meg a problémámat?

 

 

Az ősi kínai szervóra benned is ketyeg, nézd meg ide kattintva mit jelent ez!

8

Tehát, szívességet tettek nekem amikor nagyon mellényúltak nálam a hagyományos orvoslással. Ezzel tettek engem arra a sínre, amiért ma ott vagyok, ahol lennem kell.

A doktornő által említett “Öt természet törvényt” az alábbi videóban hallgathatod meg:

Amikor beüt egy-egy kisebb betegség nálam, általában már előre tudom, hogy jönni fog, mert tapasztaltam számtalanszor, hogy egy adott reakcióm az élet dolgaira mit vált ki lélek majd fizikai szinten. Igazából nem lepődöm meg rajta, és ez biztonság érzetet ad. Ura vagyok a helyzetnek. Nem félek a betegségtől, hanem olyan barátnak tartom, aki segíteni érkezett hozzám.
Az Új Germán Medicina fogja a kezemet, és határozottan mutatja az utat a gyógyulás felé, minden helyzetből.

A rákot olyan barátnak tartjuk, aki kiengedte kalitkájából a lelkünket – kattints ide a saját tapaszlatokért!

Sosem kételkedtem az intuícióm helyességében, de ha megtettem volna, ez a videó helyre tett volna újra. Ghislaine Lanctot exdoktornő, akit örök életére eltiltottak a praktizálástól, miután megírta “Egészségügyi Maffia” című könyvét, amiben elárulja, hogyan léphetünk a valódi egészség útjára, hogyan vegyük kezünkbe a saját életünket, hogyan szerezzük vissza az egészségünket :

A testi betegségeink lelki okainak lexikális felsorolását és egyéb segítséget IDE kattintva találod meg!

Az emberek többsége vakon bízik az modern orvostudományban, és még csak eszükbe se jut, hogy lehetséges természetes és hatékonyabb módszereket igénybe venni a gyógyuláshoz – mellékhatások nélkül -.
Nos, Ők nem fogják az alternatív módszereket keresni és használni. De ez nem jó vagy rossz. Ez az Ő döntésük, útjuk, tapasztalásuk. Ez pedig az enyém. Meggyőződésem, hogy ez a hozzáállás törölte a tudatomból a hipochondriát, ami 30 évig a részem volt. Bénítólag tud hatni az elmére.
Már azt hittem genetikus, mert apám – aki 75 éves, de 55-nek látszik -, az SZTK-ban minden osztályon teleírt kartonnal rendelkezik. Már hobbiból is átjár, és megpróbálja meggyőzni az orvosokat, hogy halálos beteg. Egyszer megfigyeltem a gyógyszeres szekrényét, volt benne vérnyomás növelő és csökkentő gyógyszer is(!), mindkettőt szedte. MERT az orvos azt mondta neki…
Egyszóval nincs genetikus hipochondria hál’Istennek. Ezt is elmondhatom ma már. És azt is, hogy hosszú évek óta nem azt írom a google oldalam fő sorába: “tünet”… és az érzéseim leírása.
Mert tudom, hogy ez az egész csak illúzió, a betegség egy jó barát. Nélküle nem tudnánk, hogy letértünk a saját magunk által kijelölt útról.
(Itt van néhány pdf-ben nyitható könyv, melyek lexikon formájában mutatják a tapasztalt fájdalom, érzés lelki oldalról való megközelítését, és megoldását. Válassz! Sok esetben érdemesebb ránézni erre mielőtt diagnosztizálunk magunkon valami retteneteset, és orvoshoz rohanunk!)

Tudnod kell, hogy a legrettegettebb betegségbe, a rákba se kell belehalni.

Dr.Hamer, az Új Germán Medicina megalapítója leveléből, melyet a világfőrabbinak, Menachem Mendel Schneerson-nak írt sok minden ki fog derülni, ha elolvasod. (Mielőtt antiszemitának kiáltana ki bárki, semmi nem áll távolabb tőlem, mint a kirekesztés. Ez nem a zsidóságról szól, hanem a páholyról, ahol a világfőrabbi is ül. És bár már figyelmeztettek, hogy a blogom hitelét rontom az “ellenőrizhetetlen forrásból hozott információkkal” hiszem, hogy, ha Hamer doktor minden könyvében szerepel, van alapja.)

Bár Tejfalussy Andrással nem mindenben értek egyet, az orvosi desztillált víz kúráról tudnod kell…

Valamint beszélnek egy gyógynövényről is, mely a rákos sejtek 98%-át képes megölni 16 óra alatt!

Végül egy gyógyszertechnikus szeretne könnyíteni a lelkén, ezért egy hosszú leírást készített arról a tömeggyilkosságról, amit mi jótékonyan csak kemoterápiának és sugárkezelésnek hívunk. Érdemes elolvasni,  és értelmezni.

És, hogy miért írtam le ezeket a sorokat most? Egyszerű oka van:

9

Testi betegségek lelki okainak lexikális felsorolása videóval!

Dr.Lenkei Gábor gondolatai a rákról!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!