Szent-Györgyi Albert gondolatai 1930-ból! Változtatna végre valaki valamit?

Ahogy közeledik a szeptember, egyre erősebben érzem, hogy nincs rendben a magyar oktatás, nagyon nincs…
Az iskola és a tanárok kockára faragják a szárnyaló szellemű bölcs lelkeket. A mi iskolánkban például egy perc nyugalma nincs egy gyereknek, még az ebéd alatti mozdulataiért is büntetés vagy “jutalom” jár, ergo megtanítják még azt is neki, hogy a zabálás büntetés vagy jutalom tárgya. Mély pszichológia tudom, de nem változott akkor sem amikor ezért külön beszéltem a tanárral. Reggel betolod a kapun a gyermeket, akit azért hoztál a világra, mert tele voltál szeretettel és a tárgyává akartad tenni, és hazahozod azt, akit az egész napos büntetés-jutalmazás hullám után kitolnak a kapun.
Nincs ez így jól, nagyon nincs. Valami brutális nagy reformra várok, ami után a régen elavult poroszos rendszert kikukázzák végre és megértik, hogy nem a kovalens kötés talán a legfontosabb, hanem a pénzzel való bánás, vagy akár az egészséges táplálkozás megtanítása.  Bármi ami a gyakorlati életben fontosabb, mint hogy mit bányásznak a nyomorult Ruhr-vidéken például.
Tele vagyok feszültséggel, ha az iskolára terelődik a szó. Szerintem a mostani nem más, mint jól kitervelt szülőszívatás.

Arról, hogy mekkora is tulajdonképpen, ITT írok!

Szent-Györgyi Albert, 1930-ban írta a következő sorokat:

“Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság. 
Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér. 
És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük. …

Ami itt folyik, ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel.
Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban elég ritka).
És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat?
Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki.
…
Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom.”

Sírhatnékom van ettől a tisztánlátástól, de attól még inkább, hogy 1930 óta mit sem változott a történet, csak még többet raktak rájuk.
A mi elvett drága kincseinkre.

Szerző: Gini Papp – Zacc

Kattints át Sir Ken Robinson videójárért ebben a témában!