Mit válaszolj a gyereknek ha megkérdezi, te vagy-e a Jézuska?

Amikor cseperedni kezdett a lányunk, felmerült a kérdés, hogy belekezdjünk-e a hazugság áradatba Mikulásról, Húsvéti nyusziról, és a többiről, vagy elvegyük tőle a varázslatot. Nekem nem volt választási lehetőségem tekintve, hogy egy szektában nőttem fel, ahol nem kérdés ez. Elveszik és kész. Pontosan tudom milyen érzés, amikor az ablakokat bámulod gyerekfejjel, és a karácsonyfa, vagy ünnepi kivilágítás láttán nyeled a könnyeidet, mert te soha sem tapasztalhatod meg az ajándékozás örömét. Amikor az iskolában lopva készíted el a tejfölöspohár Mikulást, nehogy a szüleid megtudják, hogy az ünnep előkészítésében részt vettél. Amikor a téli szünetben azon gondolkozol, mit találj ki a többieknek, te mit találtál a fa alatt… Az én anyukám soha nem jött el egy anyák napi műsorra se, a kispadon vártam rájuk, mert még csak haza sem vittek előbb, hogy megkegyelmezzenek nekem. De a karácsony fájt a legjobban, mert elvették a csodát. Az ünnepek távoli, varázslatos világot képeztek a szívemben. Boldogan tanultam a többiekkel a Kiskarácsonyt és a többi gyönyörű dalocskát, mert legalább addig álmodhattam, hogy én is részese vagyok ennek a mesének.

Szóval a gyermekünknél el kellett döntenünk, milyen világot hozunk létre az Ő szívében. Úgy határoztunk, belemegyünk a mesébe. Kell a varázs. Még akkor is, ha később a fejünkhöz vágja, hogy hazudtunk. Kicsit aggódtam és még ma is aggódom, hogy meginog bennem a bizalma, ha kiderül, hogy megvezettük. Mert jogosan merül fel a fejében, hogy hihet-e majd nekem az élettel kapcsolatos egyéb kérdésekben, nem igaz?

Kétszer buktam meg füllentgetés közben. Első alkalommal, amikor középső csoportos volt. Hazajött és azt mondta húsvét után:
– Anya, én tudom ám, hogy nincs húsvéti nyúl, nem Ő hozza az ajándékot, hanem Ti!
Én hülye, reflexből azt kérdeztem:
– Honnan tudod?
Persze, hogy kikerekedett a szeme és azt kérdezte:
– Miért? Tényleg nincs?! – blöffölt a kis rafkós.
Belekezdtem egy ostoba magyarázkodásba, de elvettem tőle a mesét, mert nem hitt nekem. Tisztáztuk, hogy a többiek léteznek, de a nyuszit mi találtuk ki felnőttek, mert az olyan cuki, hogy keresheti a csokit a kertben, amit a nyuszi potyogtatott össze-vissza.
2 évig felhozta ezt. Megkérdezte újra és újra, miért mondtuk, hogy létezik a nyúl ha nem is…
Fura érzés volt, úgy éreztem hibáztam. Nem tudtam eldönteni, hogy túl korán vettem el tőle  a varázst az volt a baj, vagy az, hogy belebonyolódtam ebbe a hazugság pókhálóba…

Aztán idén is megcsináltam. Néhány napja elújságoltam neki, hogy az egyik osztálytársa anyukájával beszélgettem a karácsonyi ajándékokról, és Ő elmondta, hogy a fia megkapja a vágyott XBOX-ot. És mintha egy felnőttel beszélnek ezt mondtam, én hülye:
– Olyan cuki! Írt a Jézuskának, és anyukája megvette neki.
– Miiiiiiiiiiii? – kiáltott fel. – Nincs is Jézuskaaaaa???
– Uhhhhhhhhh! Dehogynincs! Nem úgy értettem.
– Ahaaa, hát hogy? – okos gyerek sarokba állított.
– Hát, hogy a Jézuskának írt és mivel rengeteg dolga van, átutalta anyukája számlájára a pénzt, így segít a karácsonyban.
Nekem is szokott utalni, ha nem ér rá.
– Perszeeeee! Nézett rám szkeptán de tudtam, megerősítést vár… ne vegyem el ezt is.
– Mondoooom! Pénzt kapok tőle olyankor.
– Ja, és azt honnan tudod, hogy tőle jött? Rá van írva, hogy Jézuska? Ne már!
– Nem, nincs feladó. Tök üresen hagyja, ebből tudom.
Elhitte, én meg megnyugodtam. De majrézok, mert olyan elszólós fajta vagyok. Oda kell figyelnem mit dumálok össze, mert még csak gyerek, akinek kell a mágikus világ. Hmmm… nekem is kell… hogyne kéne. Ezért állt idén is már december 5-én a fenyőfánk 🙂
Keresgéltem, vajon más szülők hogyan csinálják ezt, hogyan segítik át a gyereküket ezen a “krízisen”. És találtam is egy nekem tetszőt.

Egy édesanya egyszer egy kis papíroson kapta a kérdést lányától: „Anya, te vagy a Jézuska?” Amit válaszolt neki, abból vallástól, szokásoktól függetlenül mindenki meríthet ötleteket az egyszer elkerülhetetlenül bekövetkező vallomáshoz: